SZUPER JOGSI AUTÓSISKOLA Budapest, VII.Ker. Erzsébet Krt. 4. fsz 4.     Mobil: 06-70-515-5913

Itt talál meg minket

KRESZ teszt gyakorló kérdések 19

KRESZ teszt gyakorló kérdések 19

A könnyebb tanulás érdekében, a helyes válaszokat kék színnel megjelöltük. Sikeres tanulást kívánunk!

 

 

 

1. Lakott területen motorkerékpárral olyan úttesten közlekedik, amelyen a párhuzamos közlekedés számára három forgalmi sáv van. Ráhajthat-e a harmadik sávra?

 

a)  Igen, de csak előzés vagy bekanyarodás céljából.

b)  Igen, folyamatos haladás céljából is.

c)  Nem.

 

 

2. Behajthat-e oldalkocsis motorkerékpárjával, a táblával jelölt útra?

 

 

 

a)  Igen.

b)  Nem.

 

3. Köteles-e a forgalomban részt vevő gépkocsiban állandóan készenlétben tartani a fényvisszaverő mellényt?

 

a) Igen, legalább a gépkocsiban együtt utazók számával megegyező darabot.

b) Csak akkor, ha lakott területen kívül az éjszakai órákban közlekedik.

c) Nem, de célszerű.

 

4. Kötelező-e gépkocsijában készenlétben tartani hóláncot?

 

a) Igen.

b) Csak december 15-e és február 28-a között.

c) Nem.

 

5. Külföldről igyekszik hazatérni. A határátkelőhelyen ilyen táblát helyeztek el. Mi a feltétele annak, hogy gépkocsijával Magyarország területére lépjen?

 

 

u27.jpg - 11.46 Kb

 

 

a) Gépkocsijának legalább egy hajtott tengelyén a gumiabroncsokat hólánccal kell felszerelnie.

b) Gépkocsijában készenlétben kell tartania legalább egy hajtott tengely gumiabroncsainak a felszereléséhez szükséges hóláncot.

c) Gépkocsiját hólánccal vagy téli gumiabronccsal kell felszerelni.

 

 

6. Mikor és hol kötelező a gépkocsiból kiszálló vezetőnek illetve utasának fényvisszaverő mellényt (ruházatot) viselnie?

 

 

 

 

a) Csak éjszaka, ha lakott területen kívül vagy belül az úttesten tartózkodik.

b) Éjszaka és korlátozott látási viszonyok között, ha lakott területen kívül az úttesten vagy a leállósávon illetve az útpadkán tartózkodik.

c) Nappal és éjszaka egyaránt, ha az úttesten tartózkodik.

 

 

7. Milyen dokumentummal igazolhatja, hogy gépkocsija eleget tesz a jogszabályban előírt környezetvédelmi követelményeknek?

 

a) A forgalmi engedéllyel, amelyhez az érvényesítő címke és a plakett tartozik.

b) A környezetvédelmi igazolólappal (zöldkártya).

c) A gépkocsi törzskönyvével.

 

 

8. Mit jelent a közlekedésben a bizalmi elv?

 

a) Számíthat arra, hogy a KRESZ minden helyzetben és helyen pontosan szabályozza a közlekedésben részt vevők jogait és kötelességeit.

b) Számíthat arra, hogy a szabálysértők mindig megkapják a jól megérdemelt büntetésüket.

c) Számíthat arra, hogy a közlekedési szabályokat mások is megtartják.

 

 

9. Rendszámtábla nélküli gépjárművét tárolhatja-e mellékútvonalon?

 

 

 

 

a) Igen, időbeli korlátozás nélkül.

b) Közterület-használati engedély nélkül legfeljebb 10 napig.

c) Nem, haladéktalanul el kell távolítani az útról.

 

 

10. Szabad-e motorkerékpárt becsatolt bukósisak nélkül vezetni?

 

a) Csak a motoros triciklit.

b) Csak a zárt utastérrel (vezetőtérrel) rendelkezőt.

c) Nem.

 

 

11. A járművezetők általában hogyan becsülik meg a távolságokat és a sebességeket?

 

a) A távolságot pontosan, a sebességet pontatlanul becsülik.

b) A távolságot következetesen alá-, a sebességet pedig rendszeresen túlbecsülik.

c) A távolságot következetesen túl-, a sebességet pedig rendszeresen alábecsülik.

 

 

12. A világoshoz vagy a sötéthez alkalmazkodik-e lassabban a szemünk?

 

a) A világoshoz.

b) A sötéthez.

c) Az alkalmazkodás ideje csak a változás mértékétől függ. Hogy milyen irányú a változás, az nem befolyásolja.

 

 

13. Az alábbiak közül melyik a helyes megfigyelési technika?

 

a) Tekintetünket igyekezzünk az úton közvetlenül a gépjármű elé irányítani.

b) Felváltva figyeljük az út jobb és bal oldalát.

c) Tekintetünket vezessük végig azon a pályán, amelyen haladni szeretnénk.

 

 

14. Hány éves kortól engedheti gyermekét a táblával megjelölt út úttestjén kerékpárral közlekedni?

 

 

  03.jpg - 7.15 Kb

 

a) Kísérővel 6, önállóan 12 éves kortól.

b) Kísérővel 10, kísérő nélkül 12 éves kortól.

c) Csak 12 éves kortól.

 

 

15. Miként hat a zaj a gépkocsivezető szervezetére?

 

a) Fejfájást okoz.

b) Fokozza a vezető éberségét.

c) Ingerültséget, fáradtságot okoz.

 

 

16. Milyen mértékben érzékeli a gépjárművezető a hosszirányú és az oldalirányú gyorsulást?

 

a) Az ugyanakkora oldalirányú gyorsulást többszörösen nagyobbnak érzi, mint a hosszirányút.

b) Az ugyanakkora oldalirányú gyorsulást kisebbnek érzi, mint a hosszirányút.

c) Egyformának érzékeli az oldalirányú és a hosszirányú gyorsulást.

 

 

17. Miről ismerhető fel a központi idegrendszer fáradása?

 

a) Káprázás, fejfájás lép fel.

b) Az észlelési teljesítmény csökken, a mérlegelési, döntési folyamat időben elnyúlik, elbizonytalanodik.

c) A vezető elálmosodik.

 

 

18. Mit nevezünk látótérnek?

 

a) A mozdulatlan szemmel előttünk látott teret.

b) A szélvédőn keresztül szabadon látott teret.

c) A szélvédőn keresztül és a visszapillantó tükörben látott teret.

 

 

19. Válassza ki, hogy melyik felel meg a valóságnak az alábbi - perifériás látómezőre vonatkozó - kijelentések közül!

 

a) A szemünk sarkából a perifériás látómezőben látott tárgyaknak a színét rosszul látjuk, de távolságukat és sebességüket kielégítő pontossággal fel tudjuk mérni.

b) A szemünk sarkából a perifériás látómezőben látott tárgyaknak a távolságát és a sebességét csak pontatlanul tudjuk megbecsülni, de a színét jól látjuk.

c) A szemünk sarkából a perifériás látómezőben látott tárgyaknak a színét rosszul látjuk, a távolságát és a sebességét pedig csak pontatlanul tudjuk megbecsülni.

 

 

20. Biztonságosan helyezkednek-e el a hátsó ülésen a 135 cm-nél magasabb gyermekek?

 

 

 

 

a) Igen, mindketten.

b) Csak a jobb oldali, aki a három ponton rögzített biztonsági övvel van becsatolva.

c) Csak a bal oldali, aki a két ponton rögzített biztonsági övvel van becsatolva.

 

 

21. Mentesítheti-e orvos Önt a biztonsági öv viselésének kötelezettsége alól?

 

a) Igen, ha igazolást ad arról, hogy az öv bekapcsolása egészségi okból hátrányos az Ön számára.

b) Nem.

 

22. Mi a károkozó járművezető kötelessége, ha személyi sérülés nélküli baleset folytán megrongálódott jármű vezetője a helyszínen nincs jelen?

 

a) Haladéktalanul rendőri intézkedést kell kérni.

b) Személyi adatait a helyszínen hátrahagyva az esetet a rendőrségnek kell bejelentenie.

c) Személyi adatait és a biztosítója nevét a helyszínen hátrahagyva az esetet a biztosítónak kell bejelentenie.

 

 

23. Személygépkocsijában nincsen gyermekülés. Szállíthat-e egy olyan gyermeket, aki a 3. életévét már betöltötte és legalább 135 cm magas?

 

a) Csak a hátsó ülésen, és akkor, ha a gyermeket a biztonsági övvel megfelelően rögzítette.

b) Csak az első ülésen, ha a gépkocsit légzsákkal szerelték fel.

c) Nem.

 

 

24. Szállíthat-e a vezető egy 3. életévét már betöltött, legalább 135 cm magas gyermeket a tehergépkocsiján, ha a jármű nincs felszerelve gyermekbiztonsági rendszerrel, illetve biztonsági övvel?

 

a) Az első ülés kivételével igen.

b) Csak maga mellett az első ülésen, ha a gyermek gondoskodni tud a saját biztonságáról.

c) Nem.

 

 

25. Szállíthat-e motorkerékpárja oldalkocsijában két, 10 éven aluli gyermeket?

 

a) Igen.

b) Csak akkor, ha az oldalkocsiban két ülés van.

c) Nem.

 

 

26. Szállíthat-e utast a mopedautó vezetője?

 

a) Igen, ha a járműnek van erre a célra kialakított ülőhelye

b) Legfeljebb akkor, ha a vezetői engedélye nem minősül kezdőnek

c) Nem

 

 

27. Utasának van-e személyes felelőssége azért, hogy a gépkocsi biztonsági övével rögzítse magát?

 

a) Igen.

b) Csak lakott területen kívül.

c) Nincs, a biztonsági öv használatának elmulasztásáért minden esetben a gépkocsi vezetője a felelős.

 

 

28. A tanulókocsit vezetve lakott területen maga elé kell-e engednie az autóbuszt?